Egy utca, megannyi történet. Fedezd fel az Oroszlán utca lakóinak, alkotóinak és vendégeinek történetét, akik mind hozzátettek valamit e különleges hely hangulatához.
Gáspár Béla
(1898 – 1973) Orvos-kémikus mérnök, aki kidolgozta a színesfilm gyártás Gasparcolor-technikáját. A három szín alapú színes technikát több neves korabeli animációs filmgyártó is használta, sőt miután eladta a Technicolornak, a mozifilmek is ezt alkalmazták. Sikerei Brüsszel, Berlin, London után Hollywoodig repítették feleségével, Taussig Ellyvel.
József Attila
(1905 – 1937) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas költő, a forradalmi líra világviszonylatban is kiemelkedő alakja. 1924-ben lett a szegedi egyetem magyar–francia–filozófia szakos hallgatója. Szegedi egyetemi évei, s így itt-tartózkodása azonban nem volt hosszú életű: az elhíresült Horger-ügy miatt tanulmányait másutt folytatta. Az 1937-ban írt Curriculum vitae-ben írja szegedi egyetemi éveiről többek közt: „Napokat ettem” – ami azt jelenti, hogy a hét minden napján valakinél kapott ebédet; a Lázadó Krisztus alá írt jegyzetből tudható, hogy szerdánként Tardos-Taussig Árminék Zrínyi utca 7. szám alatti házában.
Juhász Gyula
„Megállok felhős tavaszég alatt
S míg megy a víz és az idő szalad,
Érzem, hogy az öreg Tisza felett
Az örök élet csillaga remeg.”
(Szeged -részlet-)
(1883 – 1937) Magyar költő, író, újságíró, „a szegedi nyugatos”, aki a 20. század első felében a magyar irodalom kiemelkedő alakjaként vált ismertté. Jelentősége abban rejlik, hogy verseiben a magyarság sorsát, a hazaszeretetet és a reménytelen szerelmi vágyakozást egyaránt megfogalmazta. Tardos-Taussig Ármin közeli barátja, egyben legfőbb irodalmi szövetségese.
Kiss Dávid
(1903˗1886) az ország északi részéről, Sajószentpéterrről került 1831 táján Szegedre rokonai hívására. Szegény volt, de nagy szorgalommal dolgozott a Ráth testvérek textil- és ruhaboltjában, ahol néhány évvel később Ráth Jakab maga mellé vette társnak. Később saját céget alapított és az 1860-as évekre Szeged milliomos agglegényévé vált. Élete végtelenül csendesen, egyszerűen sok-sok munkával és nagylelkű adakozással telt, például 1877-ben nagyobb összeget adományozott a városnak árvízvédelmi munkálatokra, majd 1883-ban alapítványt hozott létre szegény gyermekek ruháztatására.
Kulinyi Zsigmond
(1854 – 1905) 1873 és 1876 közt a Szegedi Híradó munkatársa. 1874-ben alapította az Alföldi Iparlapot, 1878-tól pedig a Szegedi Napló főmunkatársa, később felelős szerkesztője. 1891-től a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara titkáraként dolgozott, alapítója és elnöke a Vidéki Hírlapírók Egyesületének. Árvíz után (1880), valamint Szeged újabb története (1900) című művei mellett számos közgazdasági témájú publikáció szerzője.
Lengyel Kálmán
(1900 – 1945) A Lengyel család szegedi bútorgyára az 1930-as évekig működött. Emléküket a Lengyel palota őrzi, ahol ma a Kis Virág Cukrászda található. Lengyel Kálmán építész és tervező évekig Breuer Marcellel dolgozott csővázas bútorokon és modernista belsőépítészeti munkákon. Az 1920-as évek során közösen terveztek egy acélvázas széket, a Bauhaus eszméit és stílusát követve, melyet a kerékpárok acélváza inspirált. Lengyel Kálmánt 1944-ben Németországba deportálták. A bergen-belseni koncentrációs táborban veszítette életét.
Löw Immánuel
(1854 – 1944) zsidó hittudós, 1878-tól haláláig, 66 éven keresztül szegedi főrabbi, orientalista, művelődéstörténeti író, a növények nyelvészeti, botanikai, művelődéstörténeti jelentőségének nemzetközi hírű kutatója. Fő műve a Talmudban megjelenő szimbolikus növények jelentéséről írt Die Flora der Juden. Nevezetes mondása: „A nemzet hű fiává nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés, s a csatlakozó önfeláldozat avat. Nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése”. Kilencven évesen, úton Auswitz felé, Budapesten vált a soá áldozatává.
Móra Ferenc
(1879 – 1934) író, költő, újságíró, régész, muzeológus. A Szegedi Napló munkatársaként író, költő, újságíró, régész, muzeológus Kiskunfélegyházáról került Szegedre. 1904-ben került a szegedi „Kultúrpalotához”, a ma nevét viselő múzeumhoz, a természetrajzi tár rendezésére. Emellett részt vett a néprajzi gyűjtésben is, de a muzeológia területén közismertté ásatásai révén vált. Publikált a kunágotai honfoglalás kori lovassírokról, és néprajzi szemszögből vizsgálta a népvándorlás és honfoglalás kori temetkezéseket. Tömörkény halálát követően nevezték ki a múzeum igazgatójává. Számos cikke és gondosan szerkesztett tárcája jelent meg a Délmagyarországban. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt.
Rákosi Nándor
(1832 – 1884) Festőművész, Krebsz Ferdinánd néven született. Pályáját kereskedőként kezdte, részt vett a szabadságharcban, majd 1849-ben besorozták az osztrák seregbe. 1855-től Velencében tanult festeni, ahonnan 1866-ban tért haza. Oltár- és tájképeket, portrékat festerr, később történeti festményeket is készített.
Rapaport Samu
(1888˗1970), „Szeged egyetlen orvosanalitikusa”, ahogy a Magyar Hírlapban nevezték, amikor 1928-ban első budapesti előadását tartotta; Apák és fiúk harca a családban és a társadalomban című előadását később Szegeden is megismételte. József Attila első analitikusa, de kezelte Juhász Gyulát és Móra Ferencet is.
Seifmann Mór
(1823 – 1901) a Felvidékről érkezett Szegedre, ahol a nyolcgyermekes vállalkozó bútorgyárat működtetett, amelynek elismert minőségű termékeivel számos szegedi és Csongrád megyei szállodát és közintézményt rendeztek be a korszakban. Közel húsz évig, 1887-ig volt a neves bútoros cég raktára a Krebsz-Kiss Dávid házban. Seifmann Mór részt vett az 1848/49-es szabadságharcban, s az ott szerzett sérülésére haláláig büszke volt, a temetésén számos egykori negyvennyolcas honvéd is részt vett.
Tardos-Taussig Ármin
„Rajzíró művész, munkásszerető vasutas volt!
Szívhite műveiben nem vala lanyha adós.
Diszbetüket formált keze templomi boltozatinkra,
Mély gyászt enyhesztett hantkövi bájjal a Dos!
Szörnyű hamarsággal tiltódék szíve verése:
Sejti a mennyek ölén özvegyi, gyermeki gyász.”
(Löw Immánuel rabbinak, kedves barátjának a művész sírkőavatójakor mondott szavai)
(1874−1936) Vasúti mérnök, grafikus, szobrász. Bécsben, Wesemann Alfrédnál tanult rézkarcolást. Szegeden élt és alkotott, szobrászként főleg síremlékeket készített. A sokoldalú mecénás és galériatulajdonos galériája ötkötetnyi vendégkönyve egészen páratlan bepillantást enged Szeged pezsgő kulturális életébe Taussig Ármin életén, „a művész kitárt ajtaján” keresztül.
Tömörkény István
(1866 – 1917) Az eredendően patikus Steingassner István később Tömörkény Istvánként ismert író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató. Burger Gusztáv unokatestvére, 1886-tól a Szegedi Híradó hivatalos munkatársa, a lap mindenese. Móra Ferenc novellájából tudjuk, hogy ehhez az időszakhoz kapcsolódik névváltása is, ugyanis úgy érezte, magyar névvel jobban boldogulna. A szerkesztőségben támadt az az ötlet, hogy Szeged környékének szép magyarságú helyneveit papírdarabkákra írták és lefordítva megkeverték. Steingassner István bicskája hegyével megcélozva a Tömörkény nevet szögezte az asztalhoz.
A Burger család
Burger Zsigmond (1817?8˗1874) Miskolcról került Szegedre 1844-ben. Ekkor már komoly nevet szerzett a nyomdász szakmában, 26 éves volt, amikor Szegedre telepedett, hogy a neves Grünn Nyomdát vezesse, melyet 1855-ben meg is vásárolt. Kiadói és nyomdászati tevékenysége mellett kivételesen aktív és jótékony volt a közéletben is, különösen az iparosság ügyeit viselte szívén. A ma Burger-ház 1873-as vásárlásakor üzleteket nyitott, így például itt nyílt meg id. Cserzi Mihály beretváló- és fodrászműhelye, ő pedig író- és rajzszerkereskedést nyitott. Az átalakítás során ideköltözött Burger nyomdája is. A Szegedi Híradó, Szeged első, huzamosabb ideig megjelenő lapja is az ő kezdeményezésére indult 1859-ben.
A Krebsz család
Krebsz Mihály (1798˗1869) vaskereskedő, a kereskedés mellett több rangos városi intézmény meghatározó tagja volt, így például a Szeged-Belvárosi Kaszinó alelnöke, a városi polgárőrség őrnagya, továbbá a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár alapító és választmányi tagja. Több ingatlannal is rendelkezett, sőt, nem csak az övé volt a város egyik első dísz virágoskertje a Mars téren, de az első virágkiállítást is Krebsz rendezte. Három gyermekéből Mihály vitte tovább édesapja vaskereskedői tevékenységét, Ferdinánd pedig művészeti pályára lépett. A művészettörténészek Rákosi Nándor (1832˗1884) néven emlékeznek meg róla.
(a szócikkek Frauhammer Krisztina írásai és kutatásai alapján készültek)